Helytörténet

Dravaszabolcs_borito_vegleges.inddA Drávaszabolcs első említésének 800. évfordulójára kiadott könyv nyomtatott formában elsősorban a település lakóinak, az innen elszármazottaknak készült. Aki ebben a formában nem jut hozzá, az alábbi linkre kattintva, számítógépére letöltve elolvashatja a kötetet.

A kiadványban megjelentek felhasználására a szerzői jogról szóló törvény rendelkezései vonatkoznak.

Dravaszabolcs_8evszazada_WEB

 


Merre a Dráva vize öntözi Pannoniát” – Drávaszabolcs rövid története

Drávaszabolcs környékén, a szomszédos Drávapalkonyán a bronzkorból, az i. e. 1800–1400 körüli időkből maradtak fenn régészeti leletek az úgynevezett mészbetétes kultúra népétől. A települést okiratban először 1216-ban említik, Zobolsou alakban, feltehetően a honfoglalás kori Szabolcs vezér nevéből. 1395-ben Zabolch, 1478-ban Zabolcz néven örökítik meg a krónikások. A falu a török időkben is létezett.

Az 1715-ös országos összeírásban, talán egy betűhibával így jegyzik fel nevét: Possio Szabocs ad Dravum (Dráva menti Szabocs). Az ekkori adózók neve a faluban: Samuel Dömös; Joannes Dacsi, Mathias Györ, Samuel Solyom, Samuel Varga, Stephanus Pandur, Joannes Solyom, Stephanus Solyom. A török korban, szomszédaival együtt Zrínyi-birtok a falu.

1796-ban, a Vályi András szerkesztésében megjelent Magyar Országnak leírása című kötet Dráva Szabolcsként említi. A főleg reformátusok által lakott, jó búzaterméséről ismert község ekkor a Batthyány család birtoka.

1851-ben 24 katolikust és 589 reformátust számláltak Drávaszabolcson, ahol református „anyaekklézsia” is működött. Magyarország Geographiai Szótára (Fényes Elek) a továbbiakban így jellemzi: „Halászata hasznos. Fája, szilvája, legelője bőven.

1877-ben református iskola működött a településen, összesen 57 tanulóval. Az iskolaszék elnöke Bernát István lelkész volt, a tanító Bagaméri Károly.

1904-ben gőzmalmot adtak át a faluban. 1906-ban kezdődött el a Drávaszabolcs–Donji Miholjaci (Alsómiholjac) híd építése. A közúti és a későbbiekben vasúti hídként is működő építményt 1908. május 23-án avatták föl. A magyar parlament az 1913-as III. törvénycikkben döntött a Pécs–Harkány–Donji Miholjac vasútvonal megépítéséről. Az országgyűlés „a dolnji-miholjáci szeszgyárba, téglagyárba, malomba és répaterületekre vezetendő vontató-vágányokból álló szabványos nyomtávu helyi érdekü gőzüzemü vasutat” tervezett az új vonalra. A vasút első üteme, a Harkányfürdő–Donji Miholjac pályaszakasz 1912. november 28-án készült el, amikor már működött a község első, a palánkai eredetű Michels család által alapított kendergyára. A Pécs–Harkány pályán 1913. július 17-én gördült végig az első szerelvény, utasai közt Szily László vármegyei főispánnal. 1917-ben határrendőr különítményt állítottak föl Drávaszabolcson.

A közlekedési lehetőség a térség kereskedelmére, iparára eleinte kedvezően hatott: a siklósi vásárokat gyakran látogatták a Dráván túli területek lakói. 1918-ban azonban Horvátország elszakadt a Magyar Királyságtól és létrejött a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság. Az új állammal kötött megállapodás értelmében a királyság vasúttársasága kapta a híd karbantartásának feladatát 1926-ban. 1929-ben új nevet vett fel a szomszéd: létrejött Jugoszlávia. Ezekben az időkben a hidat többször átmenetileg lezárták, és ez az ellenkezőjére fordította a korábbi kedvező gazdasági folyamatot. A vasút magyarországi részén, Siklós és Drávaszabolcs között azonban élénk volt a forgalom. 1926-ban heti három napon, a harmincas években naponta többször járt szerelvény a két község között – igaz, mindössze 20 km/órás sebességgel.
1934-ben újfajta közlekedési eszköz jelent meg Drávaszabolcson, az autóbusz. A körjáratok Harkányfürdőt és Siklóst kapcsolták össze a faluval. A drávaszabolcsi megálló a halászcsárdánál volt. A harmincas években alakult meg az első kendergyár is a községben.

1944. március 19-én, Magyarország megszállásának idején Drávaszabolcson keresztül is német csapatok érkeztek az ország területére. A második világháború során, 1945-ben, a község stratégiai helyzete miatt jelentős harc folyt a környéken a szovjet-bolgár erők és a németek között. A szovjet katonák által „kis-Sztálingrádnak” nevezett, március 15-én befejeződött csata során 103 lakóház vált lakhatatlanná, megsemmisült a református templom – s már korábban a vasúti híd is. A harcoló felek mindegyike 5 000 fő körüli veszteséget szenvedett el halottakban, eltűntekben, sebesültekben – bár nagyon eltérő becslések láttak napvilágot a pontos számadatokról. A károk, és a későbbiekben politikai okokból kialakult elszigeteltség, a határsáv kialakítása jelentősen hátráltatta Drávaszabolcs fejlődését.

A község 1950-ig a harkányi körjegyzőséghez tartozott. 1963-ban iskola épült a településen. Később önálló tanácsot alakíthatott, majd 1966-ban nagyközségi közös tanácsi központ lett, és a szövetkezet székhelyévé is vált. Ide csatolták Drávacsehi, Drávapalkonya, Gordisa és Matty tanácsait és intézményeit. 1956 tavaszán Dunántúli Rostkikészítő Vállalat kihelyezett kenderüzeme jelentett új munkalehetőséget és némi fellendülést a településen. A gyár kétszáz-kétszázötven munkást foglalkoztatott. 1963-ban a létesítmény átállt a len termesztésére, feldolgozására, s ezzel munkáslétszáma négy-ötszáz főre gyarapodott.

Ugyancsak az ötvenes években, amikor a szomszédos délszláv állam fejét, Titót csak láncos kutyaként emlegették, erős határvédelmet terveztek kiépíteni a déli határ mentén. Jelentős aknazárt telepítettek, kettős szögesdrót védte a Dráva partját. 1951 és 1955 között számos vasbeton bunkert készítettek rohammunkában a község területén, de hasznukat sohasem vették. Az 1956-tól már elbontásra ítélt, elszórtan megtalálható hajdani erődítmények sajátos mementói a Rákosi-korszaknak.

1970-ben megszűnt a vasúti közlekedés, a vasutat fölszámolták. 1974. október 25-én ismét megnyílt a Dráva-híd, amely közúti kapcsolatot jelentett Jugoszlávia felé. A hetvenes években új utcákat is nyitottak a településen. 1979-ben, egy hidrofór beállításával vezetékes vizet kapott a falu. A vezetékek nyomvonalát a háborúból visszamaradt robbanószerek miatt távirányítású árokásó géppel készítették el. A községi óvoda 1986-ban, társadalmi munkában épült meg, és szolgálja a falut és a környező községeket.

Időközben, 1980-ban befejezte működését a lengyár. Utóda, a Mezőgép 1993-ig tevékenykedett. A Dózsa Mgtsz. – átmeneti nehézségek után – nyereségesen maradt fönn. A 2003-ban Drávaszabolcs Rt. néven részvénytársasággá alakult szövetkezet napjainkban hozzávetőlegesen száz főt foglalkoztat.

1990 után Drávaszabolcs megőrizte közigazgatási szerepét, itt működik a Drávacsehi, Drávapalkonya, Gordisa községekkel közös körjegyzőség. Ide járnak a gyerekek óvodába, iskolába, az oktatási intézményeket négy község tartja fenn. Az 1992-es délszláv háború utáni, néhány esztendős időszakban Horvátország felől óriási bevásárlóturizmus haladt át a községen a megye nagyobb települései irányába, amiből az itteni vállalkozók is profitálhattak egy keveset. Néhány év után a drávaszabolcsi üzletek forgalma visszaesett, napjainkra csak néhány vállalkozó mondhatja sikeresnek cégét. 2013 óta a község a Kovácshidai körjegyzőséghez tartozik, de Drávaszabolcson önálló kirendeltség működik.

Ma Drávaszabolcs egy csöndes, ám biztos lábakon álló kistelepülés, amely a schengeni határ révén az Európai Unió egyik kapuja. Ezen a helyzeten Horvátország közeli EU-csatlakozása változtat hamarosan.

(Írta: Bencs János; 2011. február)